|
A Rút kiskacsa Andersen, a világhírű meseíró remekműve . A mese arról szól, hogy a hattyúk királynéjának valamilyen oknál fogva elveszett a tojása, és valamilyen módon bekerült egy baromfiudvarba, ahol annak tulajdonosa Hápasszony megtalálta. A kacsa ugyanúgy foglalkozott ezzel a tojással, is mint a többivel: szeretettel ápolta és melengette.
Az utolsó kiskacsa a legszebb tojásból bújt elő egy szét napon, viszont nem hasonlított a kishúgaira. Egyfolytában csak azt mondogatta, hogy „kacsa vagyok, kacsa vagyok”. A szemmel látható különbség miatt az udvarban lakók csak rút kiskacsának nevezték. Egy idő után, Háp asszony arra a döntésre jutott, hogy a lány kiskacsák maradhatnak vele az udvarban, de a rút kiskacsának bizony távoznia kell. A kiskacsa egyedül vándorolt a nagyvilágban és bárkivel találkozott, mindenki csak kinevette. Mindig csak arról ábrándozott, hogy egyszer úgy fog repülni a gyönyörű hattyúk, és ő lesz a madarak hercege.
A gyerekmesét megfilmesítették, így készült el a színes dán film 2005-ben, valamint mesejáték formában, a színházban is megnézhették a kicsik.Természetesen nemcsak megfilmesítve, hanem könyv formájában is kapható még ez a remekmű.
A meséhez foglalkoztató könyvet is készítettek, amiben színezni, ragasztani és mesélni kell, ráadásul ajándék öntapadós matricákat is kapunk hozzá. A matricákat be lehet ragasztani a könyvbe, majd le is lehet őket szedni. Négyzetrács is található benne, aminek segítségével rajzolhatnak és írhatnak a gyerekek, így nyújt jó szórakozási lehetőséget.
Megjelent az Ablakos házikók- A rút kiskacsa könyv. A házikóban laknak a mesehősök. A könyv érdekes formátumú, így gyerejátékként is használhatja gyermekünk, ráadásul már két éves kortól ajánlott.
Társasjátékot is kaphatunk, ahol egy- egy táblajátékon a Rút kiskacsa szerepel. Létezik egy hangos- mesés kirakós sorozat, ami tartalmazza ezt a gyerek mesét is, ráadásul könyvhöz 6 kirakós gyerek játék is társul, így fejlődik gyermekünk kézügyessége. Már kapható a mesemondó maci is, ami 16 mesét képes elmondani, köztük Andersen remekét is. A rút kiskacsával találkozhatunk még térbeli mesekönyv formában, vannak ilyen puzzle-ök, kifestők. Megjelent egy mesés képeskönyv is, melyben 6 kivehető színes puzzle található. Van olyan könyv is, ahol egy gyönyörű hattyú történetével ismerkednek meg a kicsik, ráadásul, ha a könyvet rázni kezdik, akkor meghallják a kiskacsák hangját. Olyan képeskönyv is kapható, ahol CD mellékletet kapunk ajándékba. A CD-n készségfejlesztő gyerekjátékok vannak, a kicsik meg is tudják hallgatni a történetet, virtuális kifestőben színezhetnek, puzzle-t rakhatnak ki. Nem utolsó sorban, szivacskönyv formájában is megvásárolhatjuk a történetet, így kedvezhetünk a még apró gyermekeinknek is.
Készítettek erről a gyönyörű meséről sorozatot. Ez a gyerekmese sorozat a híres Rút kiskacsa legújabb feldolgozása.
Animációs film formájában is megjelent 2006-ban, ami 90 perces.
Ebben a mesében nincsen egyedül a rút kiskacsa, mert összebarátkozik Rágóval, aki egy csúnya patkány.
A patkány először le akarja rázni a kacsát, később próbál belőle hasznot húzni.
A mesét sorozat formában is láthatjuk a TV-ben.
|