| Bakugan mese és játékok |
|
Az alternatív világ Vestoria egy hatalmas dimenzió amit hat elem a Tűz a Föld a Fény a Sötétség a Víz és a Szél alkot. A kártyák pedig pont ennek a világnak Vestoriának felelnek meg. A játékosok közül Dan, Marucho, Runo, Shun, Julie és Alice emelkedett ki, akik a szörnyeket Bakugannak magukat pedig Bakugan Szörny Bunyósnak neveztek el.Ennek az univerzumnak az egyensúlyáért a végtelen mag - pozitív energia forrása - és a csendes mag - minden negatív energia forrása - a két szembenálló erő felelt. Naga a hatalomra vágyó Batugan és Michael a tudós ( aki később Hal G-ként ismert gonosszá vált ) alkuja aztán végkép felborított minden egyensúlyt. Vestoriában kitört a zűrzavar és eluralkodott a Batuganok gondolatában és akaratában a negatív energia. Vestoria összeomlása már az emberi világot is érintette. A szörnybunyósok amit eddig játéknak gondoltak mostanra komoly harccá vált. Dan-nak és csapatának nem kissebb a feladata, mint megtalálni a végtelenség magját és a csendesség magját, hogy az egyesítéssel visszaállítsák az egyensúlyt. |
| < Előző | Következő > |
|---|


Az égből lehulló kártyákat gyerekek gyűjtötték össze a világ minden táján. A lehulló kártyák azonban nem egyformák. Minden kártya külön karaktert, környezetet és erőt rejt. A gyerekek az összegyűjtött kártyákkal kitaláltak egy világszerte elterjedő harcos játékot.