|
A legújabb, ami elkészült, a Bibi és Tina című rajzfilmsorozat, amit júniusban nyomon követhetnek gyermekeink szintén a Minimax csatornán.
A történet alapja az első rajzfilmsorozat, ám ebben Bibi és Tina a lovakkal és azok gondozásával, ápolásával foglalkoznak. Ebben a sorozatban sok új szereplőt is megismerhetünk, például Tina - t, Alexandert, Suzanne - t vagy éppen Falkó grófot. Bibi és Tina nagyon jó barátnők, okosak és kedvesek, egyszerűen nem lehet őket nem szeretni. Közös bennük, hogy mindkettejük szenvedélyesen imádja a lovaglást, szeretnek kalandozni.
Bibi egyébként is eléggé vakmerő, nehéz olyan dolgot találni, amitől megijedne, mindig a barátai és társai védelmébe kel. Tina ezzel szemben valamivel visszafogottabb és sokkal alaposabban átgondolja a helyzeteket, ám mégis Bibivel tart minden vakmerő kalandba is. Bibi varázserejét hétköznapi életében nem használhatja, ám nagyon nehéz néha megállnia a dolgot, hogy ne alakítson néha kicsit másképp, mint ahogy az valóban megtörténne. Bibi gyakran van Tináéknál, segítenek Tina anyukájának az istállók rendben tartásában, de azért mindig szórakoznak is egy kicsit : egymással versenyezve lovagolnak. Ez a gyerek mese tanulságos is a gyerekek számára és megtanítja , hogy hogyan is kell ápolni - gondozni és nem utolsósorban törödni a házi kedvencünkkel.
A meséhez számos gyerek játék és kiegészítő készült elsősorban havonta megjelenő újság melyben minden alkalommal meglepetés ajándék kapható.
|