Eric Carle meséi és játékok


Eric Carle meséi és játékokEric Carl meséit gyermekeink a JimJam csatornán követhetik figyelemmel. A szerző leghíresebb műve a Telhetetlen hernyócska címet viseli, Magyarországon A nagyon éhes pillangóként ismert a gyerek mese.  


Eric már 80 éves, az előbb említett mese pedig több mint 40 éve ismert. Carl egy különleges, úgynevezett kollázstechnikával készíti el a meséiben szereplő élőlényeket úgy, hogy feltűnő színekkel festi be a papírt, kivágja a formákat, és rétegeket helyez egymásra. Eric egy internetes oldalon be is mutatja, hogy hogyan készül el a kis hernyócska.
A nagyon éhes pillangó című művének hőse egy pillangó, aki egész nap megállás nélkül eszik. Az Apu, hozd le nekem a Holdat! című mesében a kislánynak az a vágya, hogy az apukája lehozza neki a Holdat, ami persze túl nagy ahhoz, hogy csak úgy mozgatni lehessen. A Látok egy dalt! című mesében gyermekeink a zene révén élhetnek át izgalmas kalandokat.
A zavarodott kaméleon című mesében pedig a főhős megtanulja azt, hogy hogyan is adhatja önmagát.

Ezek a történetek rendkívül egyszerűek, minden kicsi gyereknek elnyerik a tetszését és A szülők is tudnak a készíteni egyszerű gyerek játékokat..

 
< Előző   Következő >

Gyerekjátékbolt


Gyerekjátékok webáruházunk
segítségével gyorsan, percek alatt kiválaszthatja a legjobb ajándékot szeretteinek.Amennyiben a kívánt gyerek játék megrendelését leadta felénk, a kiválasztott termékek a lehető legrövidebb időn belül a kezében lesznek, mert mi tudjuk, hogy valaki nagyon várja azokat! A játékok árait igyekszünk a lehető legalacsonyabb szinten tartani, ezzel is próbálunk kedveskedni vásárlóinknak.

Üdvözlettel:
Gyerekjátékbolt csapata

Gyerekjátékbolt elérhetősége:


E-mail:

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Telefon:
06-70-424-25-36

Gyerekjátékok keresése: