| Lego Fajtái |
|
A LEGO Duplo főleg ovódás korosztályt célzó gyerekjáték, de vannak kisebb csomagok egész kicsiknek és komolyabbak kisiskolásoknak. Ez a LEGO család meggmozgatja a kicsik fantáziáját, ismeretet nyújt a körülöttünk zajló életről. A játékdobozok nagyobb részeket tartalmaznak, így tényleg az egész kicsik is biztonsággal játszhatnak vele. A járműveket, gépeket nem kell a gyermekeinknek összeszerelniük, ez majd a nagyobb korosztály feladata lesz.
Ezek a legelső készletek, 1970-ben jött létre ezzel a névvel. Épületek, járművek előtte is voltak, de itt kezdett egységessé válni. 1978-ban újabb formálások történtek a dizájnban : újfajta ablakokat, ajtókat csináltak az épületekhez, más lett az abroncs az autókhoz. Ez a LEGO csoport már a nagyobbacska korosztályt célozta meg, 5 éves kortól kb 12 éves korig. Itt már szükség van a gyerekek ügyességére az építésnél hiszen itt a járművek, épületek sok apró darabból állnak. Itt is a közkedvelt témákat dolgozzák fel: rendőrség, tűzoltóság, mentők, de megtalálhatók a hajók, repülőgépek is, betekintést nyerhetünk az építkezés életébe, az ezekhez szükséges gépekkel, járművekkel. Ezekhez tartoznak utat mintázó alapok és sínek is. Új, ami a Duplonál még nem volt a partiőrség, melyhez több érdekes jármű tartozik: helikopter, quad, kajak, mentőtutaj. A készletekhez tartoznak figurák is, természetesen a kategóriának megfelelő öltözetben.
Az 1990-es évek vége felé a LEGO új "családot" hozott létre Bionicle nevet kapta. A LEGO cég első saját története, egy évesre tervezték, de siker azóta is töretlen. A játék évről évre új történetekkel bővül. Ez a technikre épül és speciális Bionicle elemeket tartalmaz. A célzott korosztály a 6 - 12 évestől a 16 éves fiatalokig, de sok felnőttet is lázba hoz. Karaktereik a hat alapelemre épülnek. A karakterek természeti lények, színük alapján megkülönböztethetõek:Ta - piros karakterek eleme a tûz , Ga - kék karakterek eleme a víz, Le - zöld karakterek eleme a levegõ, Po - sárga karakterek eleme a szikla, Onu - fekete karakterek eleme a föld, Ko - fehér karakterek eleme a jég. A bolygót behálozó barlangrendszerben laknak a Matoranok, ahol Turagák a települések vezetői, Toák a hősök, Makuták a gonosz szereplők. A jók a Matoran Univerzum fenntartója, a Nagy Szellem megmentéséért küzdenek a gonosz ellen, akik uralkodni szeretnének rajtuk. A figurák félelmetes, izgalmas csatákat vívnak egymással.
Ez a LEGO kategória az ügyeskezű fiúkat célozza meg. 7-9 vagy 10 éves kortól ajánlják a gyártok az apró alkaktrészek töménytelen mennyiségétől függően. BEN10, Bob a Mester, Batman, Indiana Jones, Toy Story, Star Wars, Thomas és barátai A LEGO gyár több közkedvelt mese és film szereplőivel kedveskedik újra és újra a LEGO rajongóknak legyenek azok kicsik vagy nagyobbak. A LEGO figuráival feleleveníthetik a gyerekek újra és újra a mesék, filmek történeteit vagy akár újakat is találhatnak ki, mely fejleszti kreatívitásukat, képzelőerejüket. Ebben a kategóriában csak a fantázia szabhat határt a kis alkotóknak. Itt megtalálható minden, ami a gyerekeknek eszükbe jut. Fantasztikus házakat vagy akár várost építhetnek, kikötőt, vasútat. Elkészíthető a Mikulás, húsvéti nyuszi, hóember, tyúk és csibéi, karácsonyfa is. Itt megtalálhatóak a hatalmas alap építő készletek, melyek akár több száz elemet is tartalmazhatnak. Egyszerűbb járműveket állíthatnak össze az iskolás korú alkotók.
Talán az egyetlen kategória, amit igazán csak a csajoknak szól. Már a színéről is látszik, hogy nekik találták ki, hiszen lila, rózsaszín, fehér színű. A lovas lánnyal és lóvával a díjugratást gyakorolhatják a kicsik, de találkozhatnak egy aranyos kiskutyával, sőt saját istállójuk is lehet lovakkal. A kategóriában megvásárolható a Napfényes Otthon, mellyel gyakorolhatók a napi családi élet tevékenységei. 1 éves kortól. Pár egyszerű, nagyobb elemből álló játékok, például kisautó vagy repülő készíthető belőle. |
| < Előző | Következő > |
|---|


Duplo
Bionicle
Technic
Creator:
Baby quatro: