Woody Sheriff játékok - játék figura és baba webáruház



Woody Sheriff játékok - játék figura

 

Toy Story játékokat itt találsz



Woody Sheriff a rendívül híres, immáron három résszel büszkélkedő Toy Story-nak az egyik főszereplője. Az első részben Woody eredeti hangja Tom Hanks, míg a magyar hangját Stohl András kölcsönözte.

Woody a házban lakó Andy kedvenc játéka, egy sheriff figura, akit ha felhúznak, akkor képes beszélni. A sheriff a játékok vezetője, mindenkinek példát mutat, és bátran fordul hozzá a többi játék is tanácsért. Az első részben veszélybe kerül Andy életében a helye, ugyanis a kisfiú megkapja Buzz Lihgtyear-t, a csillagharcost, aki hamar a másik kedvenc játéka lesz. Woody persze nem szívesen adja át a helyét, és mindent megtesz, hogy mikor gazdája csak egy játékot vihet magával az étterembe, akkor az ő legyen. Véletlenül kilöki Buzz-t az ablakon, aminek folytán a többi játék ellenszenvét is kivívja, és már nem kedvelik annyira. Hőseink az étterembe vezető út során elvesznek, számos izgalmas kalandba keverednek, majd végül igaz barátokként fejezik be a napot. A második epizódban Woody egy sérülés után véletlenül a kiselejtezett játékok közé kerül, majd eljut egy kirakodóvásárra, ahonnan ellopja egy mániákus játékgyűjtő.


Az biztos, hogy kedvenc sheriffünkre ebben a részben is számtalan izgalmas kaland vár, de a barátai elindulnak a megmentésére, hogy minél előbb hazakerüljön. A harmadik, legújabb epizódban pedig már Andy felnőtt, és elpakolja a régi játékait. Egyedül a sheriff az, akit magával akar vinni a főiskolára, ám a többi játék ezen megsértődik, azt hiszik, hogy gazdájuk meg akart válni tőlük, ezért elindulnak egy óvodába. Woody mindent kockáztatva elindul, hogy barátait megállítsa és elmondja nekik az igazságot. Eközben Buzz és csapata nem mindennapi dolgokat tudnak meg az óvodában. A sheriff sietne a megmentésükre, ám időközben egy kislány meglátja az utcán, és hazaviszi a saját játékai közé.  Ott aztán nem mindennapi barátságot köt a többiekkel, míg végül Andy játékai is a kislánynál kötnek ki.

Woody a gyermekek millióinak a szívébe lopta be magát, a gyerekek nagyon kedvelik, hiszen rendkívül szeretni való kis figura. Egyszerű és barátságos, vezető egyéniség, és azt is meg lehet érteni, hogy az első epizódban miért féltette annyira a pozícióját. Woody számos gyerekjátékon viszontlátható, például puzzle- ön, vagy éppen Lego formájában tudjuk összerakni, és hatalmasakat játszani vele. Kapható Woody elektromos figura, alapfigura, számtalan műanyag játékfigura és buborékfújó is. Kedvenceinket viszont láthatjuk gyermek ruházatokon, ágyneműkön és gumilabdákon is.

 
< Előző

Gyerekjátékbolt


Gyerekjátékok webáruházunk
segítségével gyorsan, percek alatt kiválaszthatja a legjobb ajándékot szeretteinek.Amennyiben a kívánt gyerek játék megrendelését leadta felénk, a kiválasztott termékek a lehető legrövidebb időn belül a kezében lesznek, mert mi tudjuk, hogy valaki nagyon várja azokat! A játékok árait igyekszünk a lehető legalacsonyabb szinten tartani, ezzel is próbálunk kedveskedni vásárlóinknak.

Üdvözlettel:
Gyerekjátékbolt csapata

Gyerekjátékbolt elérhetősége:


E-mail:

Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

Telefon:
06-70-424-25-36

Gyerekjátékok keresése: